TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT

A szervezet definíciójából adódik, hogy az céltudatosan működik, és minden szervezettel szemben alapkövetelmény, hogy ez a működés az eredményességen túl hatékony is legyen. Ennek a megvalósítása vezetői feladat.

Ehhez elsősorban világos stratégiát, elérhető célokat kell megfogalmazni, majd a célokat megfelelő módon szintekre kell bontani és a megvalósulás mértékét folyamatosan nyomon kell követni. Ezt követően a stratégiához és a meglévő infrastruktúrához alkalmazkodva megfelelő folyamatokat kell kialakítani, és a folyamatok működését állandóan nyomon kell követni. A kialakított működés természetes velejárója a folyamatos változás, a változó környezethez és követelményekhez való alkalmazkodás, amelyet részben a szervezettől független, külső körülmények, részben belső változások indukálnak.

A változások következtében minden szervezetnél merül fel igény racionalizálásra, optimálásra, a kialakított működés átvizsgálására, jobbítására.

Szenzor Gazdaságmérnöki Kft. abban segíti ügyfeleit, hogy a fent említett igényekhez igazodó módszertannal, tapasztalattal támogatja a teljesítménynövelő projekt megvalósítását oly módon, hogy közben a szervezet működése eleget tegyen a vonatkozó megfelelőségi rendszereknek. A tanácsadói munka az aktuális helyzet részletes feltérképezésétől, az alternatívák kidolgozásától kezdve kiterjed a változások gyakorlatba való bevezetésére, és a projektértékelésre is.

Az üzletághoz tartozó típusprojektek Az üzletág alapmódszertana
  • SWOT- elemzés
  • Stratégiai tervezés és stratégia lebontása
  • Stratégia megvalósulás mérése
  • Balanced Scorecard
  • Lean management
  • Költségcsökkentő projektek
  • Teljesítménynövelő projektek
  • Folyamatszabályozás
  • Optimálás
  • Projektmenedzsment
  • EFQM alapú önértékelés
  • TQM technikák alkalmazása
  • Szervezet-átalakítás
  • Változáskezelés, változásmenedzsment
  • Benchmarking
  • QFD
  • Készletgazdálkodás
  • Karbantartás-szervezés - TPM
  • Technológia-audit
  • Létszámmeghatározás
  • Vezetői információs rendszer tervezése